A társkereső platformok már régen nem azt a funkciót töltik be, mint amire kitalálták őket. Furcsa módon azon férfiak és nők lepték el őket, akiknek a célja vagy a pénzszerzés, vagy az élvezetek halmozása. Nem ítélem el őket, hiszen ez is egy életforma, így érzik jól magukat, nem keresnek kötődést, csak a mának élnek. Megértek én szinte mindent és irigylem is őket, hogy nekik ennyi elég és ez így tökéletes. De... Mert mindig van egy DE! Miért vannak ott mindenhol? Miért nem hagynak egy-két társkeresőt rendeltetésszerűen működni? Miért kell mindegyiken trollkodni és azt a kis reményt is kiölni a kapcsolatra vágyó emberek szívéből?

Magamról és gondolataimról kicsit részletesebben :

36 éves vagyok, két szakmával rendelkező, talpraesett Nő. Nem vagyok tökéletes. Honnan tudom? Onnan, ahogyan rám néznek azok a LÁNYOK, akik feszes kis testtel rendelkeznek, szép pofival és azt gondolják ezzel mindent meg is kaphatnak és jobbak nálam, mert én csak egy 168 centis 110 kilós undorító vénasszony vagyok, aki buta mint a föld és úgysem kell senkinek mert dagadt és ronda.

Akkor nézzük csak a dolgokat kicsit alaposabban. 

Lányok :

Csinosak, mert az edzőteremben tesznek mindezért. Időt és energiát nem sajnálva, napi maximum nyolc óra munka után edzenek mint a gép, vagy abból a pénzből vett bérlettel, amit a keresetükből vettek, mert valaki más(apuci, anyuci, gazdag pasi, gazdag kihasznált pasik... lehet választani) a többi szükségletüket fedezi és így futja rá bőven, ahogy az egészséges táplálkozásra, étrendkiegészítőkre és mindenre, amitől szebbek fittebbek lehetnek, vagy ingyen. Csinosak, mert szintén a fentebb említett családtagoknak vagy hímegyedeknek köszönhetően megvan mindenük amire csak vágynak, ruhák, ékszerek, kiegészítők. Van tartásuk, hiszen a szépségből és csinosságból adódóan önbizalomdömpingben szenvednek, ami persze szintén tetszik a pasiknak. Okosak, mert miért ne. Mindenkinek megvan a magához való esze, ez alól ők sem kivételek. 

Én:

Dagadt vagyok, mert mindig is az voltam. Ezen felül napi tíz óra munka plusz két óra utazás mellett mégcsak a gondolat sem fordult meg a fejemben, hogy plusz időt vegyek el az alvásból (mert ugye egyedülállóként nincs aki besegítsen itthon, így mindent egyedül csinálok) csak azért hogy olyan férfiaknak tessek, akiknek csak a kirakat lényeges és a belbecs, hűség, odaadás, megbecsülés semmit nem jelent. Igen, rengeteget dolgozok azért, hogy boldoguljak egyedül, mert nem volt és soha nem is lesz lételemem mások kihasználása. Soha nem voltam vásárolgatós típus, tehát nem robban ki a szekrényemből a rengeteg ruha. Magamhoz mérten próbálok csinosan öltözködni, ami lássuk be ilyen testalkattal nem is olyan egyszerű. Van tartásom,mert két kezemen meg tudom számolni hány férfival volt eddig dolgom, mert tudom, hogy senkire nem szorulok, minden amit elértem, minden amim van, magamnak köszönhetem. Okosság? Nem tartom magam butának... Naívnak igen, de butának nem.

Rengeteget gondolkodtam ezen a társkeresős dolgon. Miért kell nekem bárki is? Hogy ne érezzem a magányt, hogy legyen kinek elmesélni milyen fantasztikus dolgok történtek velem aznap, legyen kitől ugyanezt végighallgatni, tartozni valakihez... Miért vagyok magányos? A családom mindig kirekesztett. "Barátaim" addig voltak, míg először nemet nem mondtam valamire, mert nem tudtam megadni amit éppen kértek. A munkatársakat inkább hagyjuk is... Szórakozni soha nem jártam, mert nem érzem jól magam abban a közegben, mivel nem igazán fogyasztok alkoholt. Miért interneten keresem a boldogságot? Hol máshol kereshetném... A sok munka és a szórakozóhelyek kiiktatása kissé leszűkítette a lehetőségek tárházát. Miért él bennem még a remény, hogy megtalálom azt akit keresek? Él...Talán halványan, de még él bennem igen. Mert az ember társas lény. Kell a kommunikáció, egyszerűen kell. Ahogyan az érintés is. Az érzelmek... A mindennapi búskomorság, az a pár kedves ember, akivel tudok pár szót váltani hetente párszor, olyan kevés... Hatalmas üresség tátong bennem és kezd bekebelezni. 

Miért ilyen nehéz ez?

Igen, ma van a szülinapom és igen, talán azért mondom olyan sokszor, mert az unokatesómon kívül senkim nincs. Persze mikor még voltak "rokonok" és "barátok" is leszarta mindenki, de ez már részletkérdés.

Talán ebből a magányból adódik a társ utáni vágy is, ami nem engedi hogy feladjam, még ennyi idő után sem a megfelelő partner keresését. Pedig ha tudnátok milyen őstulkokkal hozott eddig össze az éter... 

Tessék egy ékes példa : 

 Azt hiszem baromi türelmes voltam, nem zaklattam, nem kérdezgettem... és még cuki is voltam, mert mielőtt letiltottam el is köszöntem.

Furcsa dologra derült fény, amit ugyan már gondoltam, de reménykedtem benne, hogy mégsem úgy van.

Már egyszer mondtam, de :

ÉN...HÜLYE...NAIV...ÁLLAT...

Szerintem nem szorul sok magyarázatra. Mindezt egy társkereső oldalon produkálja szinte az összes pasi. Ő még a normálisabbak közül való volt. Legtöbben csak szédítenek a bugyi lekerüléséig, ha mégsem valósulnak meg a terveik, akkor meg a szebbik nem minden, csak nem ember... Szóval nem értem én ezt. Ennyire elvadult a világ? Tényleg csak ez a lényeg? Én születtem rossz korba, hogy számomra az értékek is fontosak?

Igen, nézem a külsőt is. Hazudnék ha tagadnám, de ha jól is néz ki számomra az illető, de buta mint a föld, vagy bunkó, mégcsak megismerni sem akarom, nemhogy többet... Tudom sokan vannak, akik engem néznek hülyének, de attól, hogy próbálok mindenki a baromkodással jókedvre deríteni, még nem jelenti azt hogy tudatlan idióta vagyok. Egyszerűen csak nem szeretem ha körülöttem gondterhelt vagy szomorú, esetleg csak fásult emberek vannak. Inkább vállalom azt hogy bolondot csinálok magamból, hogy arra a pár percre nevessenek és el tudják felejteni mindazt, ami rányomja a pecsétet kis életükre, napjaikra... Ennek megfelelően intellektuálisan és humorérzékben hozzám illő partnert keresek, ami nagyon nem egyszerű.

Lehet hogy bennem van a hiba, lehet hogy nem. Ami biztos az az, hogy kezdek hozzászokni a magányhoz. Kezdem elfogadni, hogy az emberek többsége a rohanó világhoz alkalmazkodva érdektelenné válik és lenéz másokat, rosszabb esetben ki is használja azt, aki hagyja. Fájdalmas látni, hogy ez a mai világ mozgatórugója.

Na igen... Ilyeneket és ehhez hasonlókat elég sokszor kapok. Kérdezik hogy miért nincs önbizalmam. Ilyenek után legyen? Van hogy napi több bugyiszaggató ajánlatot kapok és mikor közlöm hogy nem  vagyok ribanc, akkor lekurváznak. Éljen soká a társkeresés paraszt hadserege, akik csak egy numerára vágynak, szinte mindegy kitől, csak lyuk legyen a lába között. Amúgy tuti osztódással szaporodnak, mert mostanában csak ilyenekkel futottam össze. ♥

Ebben a posztban a minimum húsz pasit felölelő trend hódításának kivesézése lesz meghatározó, saját tapasztalatokkal fűszerezve.

Mentségemre szóljon, hogy több évnyi társkeresési tapasztalatból szemezgetve tárom elétek a mulatságos, ámde kissé elgondolkodtató szösszeneteket.

Neveket mellőzve, összefoglalva a fentebb említett húsz pasit, jöjjön a sztori.

Ismerkedési akciók közben akadtam eme gyöngyszemekre. Adatlapon ott figyelt a "Komoly kapcsolatot keresek, kalandorok mellőzzenek!!!"  cuki kis iromány, tehát a böngészés után nyomtam egy "Tetszik"-et. Meglepődve tapasztaltam, hogy a vonzalom kölcsönös, mert az illető már régebben szavazott rám. 

Pár perc elteltével jött is az első üzenet. Pár óra beszélgetés után számcsere, pár óra telefonos beszélgetés után úgy ítéltem meg, hogy normális és szimpatikus az illető, szóval hátulról mellbe közöltem vele (hátha elhív randira a kis drága cuncibogár), hogy a személyes találkozón dől el minden. Vette a lapot a kis drága, rögtön meg is kérdezte, ráérek e valamelyik nap. Nekem sem kellett több, átnyálaztam a munkarendet, rájöttem hogy azt az egy szabadnapomat nem szeretném elfecsérelni egy talán nem is jön be találkozóra, így megmondtam neki, hogy mikor végzek, merre találkozzunk, kb egy óra alatt úgyis kiderül mi a helyzet.  Másnapra meg is dumáltuk.

Éjjel elköszönés, izgulás a másnapi randi miatt... Reggel szem kipattan, telefont felkap, üzenetet les... Sehol semmi. Nem vagyok nyomulós fajta, tehát vártam türelmesen, hogy írjon valamikor... Teltek az órák, egyre erősödött bennem az érzés, hogy valami nem stimmel. Randi előtt egy órával ráköszöntem és kérdeztem, hogy jó e még neki a mai nap, vagy tegyük át máskorra. El sem olvasta. Megbeszélt időpont előtt kb tíz perccel még mindig nem olvasta, így egy laza telefon gondoltam még belefér, lehet hogy annyi dolga van, hogy észre sem vette hogy pittyen az üzenetem...

Én.. Hülye... Naív... Állat...

Telefont sem vette fel, elindultam haza. Hazaérve tiltás, törlés, mindenhol. Ismételt nekifutás a következő "áldozat" felkutatására.

Feltenném a kérdést : MIÉRT??????

Mi értelme van ennek? Mi volt a gond, mikor előző nap, még oly nagy lelkesedéssel várta a másnapi talit? Kialudta? Kijózanodva sokkolta a látvány? Hallottam pár alternatívát, de érdekelne a Ti véleményetek is.

Gyakran olvasni társkeresős profilokon, hogy " Utálom a dohányzást, Csak társaságban iszom"... Akkor ezt vesézzük ki szerintem.  Én dohányzom. Tudom, tudom, rossz szokás meg minden, káros az egészségre blabla, hamutartót nyalogatni nem túl jó... 

1. Az Én egészségem, azt teszek vele, amit akarok, mindaddig, amíg nem ártok vele másnak!

2. A hamutartó nyalogatós dolgot jópárszor megkaptam már. Csókolózás előtt léteznek cukrok, rágók, amik nemcsak a szagot, de az ízt is elveszik. Nem tudom mi ezzel a probléma...

3. Kultúrált dohányosnak tartom magam, nem fújom más arcába a füstöt, sőt. Ha valaki elmegy mellettem, elfordítom a fejem, vagy éppen fulladásig visszatartom a kifújandó füstöt, nehogy zavarjam vele az illetőt. Nem dobom el a csikket, csak akkor, ha tudom, hogy nincs a közelben szemetes vagy hamus. 

4. Nem akarok rászoktatni senkit, tiszteletben tartom a nemdohányzókat, természetes hogy ezt is várom viszont, amit persze hogy nem kapok meg... Akarok cigizni, nem kocadohányos vagyok, én így érzem jól magam, tessék szépen felfogni és elfogadni, vagy tovább lehet slattyogni!

5. Mindig van nálam rágó és kézfertőtlenítő, a nem kívánatos szagok elűzésére. Szóval nyugi van.

Az alkohol fogyasztásával kis mértékben és alkalmanként semmi problémám. De ha valaki minden nap vagy rendszeresen totál részegre issza magát, az már nekem elfogadhatatlan. Párkapcsolatot létesíteni egy olyan emberrel, aki a fizetése felét alkoholra költi, nem áll szándékomban. Kövezzetek meg, hogy anyagias vagyok, de hogy a viharba tervezzek közös jövőt egy olyan emberrel, akit nekem kellene eltartani az alkoholizálása miatt?! Arról nem is beszélve, hogy három baromi nagy hátránya van a piásoknak :

1. Többnyire agresszív ha iszik, tehát a környezetére nézve is veszélyes. (Mindig tisztelet a kivételnek!)

2. Társasági életet maximum olyan emberekkel lehetne élni, akik hasonló alkoholproblémákkal küzdenek, mert ha mindenki taccsra vágja magát, akkor senkit nem érdekel ha kötekszik, vagy beájul, vagy éppen a kis Vukkot pakolgatja minden sarokba, vagy mások cipőjére.... (Szintén tisztelet a kivételnek!)

3. Az ágyban.... Magyaráznom kell? 

Szóval igen, dohányzom, nem fogom abbahagyni, nem fogom elviselni az alkoholizmust, de megváltoztatni sem akarok senkit. Engem is lehet békénhagyni ezzel a témával. Senki kedvéért nem fogok sem leszokni, sem lefogyni. Ennyi meg egy bambi.

A következő posztokban félresikerült ismerkedéseket fogok bemutatni.

VIGYÁZAT! SíRVARÖHÖGŐS MEGOLDÁSOK KÖVETKEZNEK! CSAK ERŐS REKESZIZOMMAL RENDELKEZŐKNEK!!!