Egy kicsit komolyabban...

 

 

A társkereső platformok már régen nem azt a funkciót töltik be, mint amire kitalálták őket. Furcsa módon azon férfiak és nők lepték el őket, akiknek a célja vagy a pénzszerzés, vagy az élvezetek halmozása. Nem ítélem el őket, hiszen ez is egy életforma, így érzik jól magukat, nem keresnek kötődést, csak a mának élnek. Megértek én szinte mindent és irigylem is őket, hogy nekik ennyi elég és ez így tökéletes. De... Mert mindig van egy DE! Miért vannak ott mindenhol? Miért nem hagynak egy-két társkeresőt rendeltetésszerűen működni? Miért kell mindegyiken trollkodni és azt a kis reményt is kiölni a kapcsolatra vágyó emberek szívéből?

Magamról és gondolataimról kicsit részletesebben :

36 éves vagyok, két szakmával rendelkező, talpraesett Nő. Nem vagyok tökéletes. Honnan tudom? Onnan, ahogyan rám néznek azok a LÁNYOK, akik feszes kis testtel rendelkeznek, szép pofival és azt gondolják ezzel mindent meg is kaphatnak és jobbak nálam, mert én csak egy 168 centis 110 kilós undorító vénasszony vagyok, aki buta mint a föld és úgysem kell senkinek mert dagadt és ronda.

Akkor nézzük csak a dolgokat kicsit alaposabban. 

Lányok :

Csinosak, mert az edzőteremben tesznek mindezért. Időt és energiát nem sajnálva, napi maximum nyolc óra munka után edzenek mint a gép, vagy abból a pénzből vett bérlettel, amit a keresetükből vettek, mert valaki más(apuci, anyuci, gazdag pasi, gazdag kihasznált pasik... lehet választani) a többi szükségletüket fedezi és így futja rá bőven, ahogy az egészséges táplálkozásra, étrendkiegészítőkre és mindenre, amitől szebbek fittebbek lehetnek, vagy ingyen. Csinosak, mert szintén a fentebb említett családtagoknak vagy hímegyedeknek köszönhetően megvan mindenük amire csak vágynak, ruhák, ékszerek, kiegészítők. Van tartásuk, hiszen a szépségből és csinosságból adódóan önbizalomdömpingben szenvednek, ami persze szintén tetszik a pasiknak. Okosak, mert miért ne. Mindenkinek megvan a magához való esze, ez alól ők sem kivételek. 

Én:

Dagadt vagyok, mert mindig is az voltam. Ezen felül napi tíz óra munka plusz két óra utazás mellett mégcsak a gondolat sem fordult meg a fejemben, hogy plusz időt vegyek el az alvásból (mert ugye egyedülállóként nincs aki besegítsen itthon, így mindent egyedül csinálok) csak azért hogy olyan férfiaknak tessek, akiknek csak a kirakat lényeges és a belbecs, hűség, odaadás, megbecsülés semmit nem jelent. Igen, rengeteget dolgozok azért, hogy boldoguljak egyedül, mert nem volt és soha nem is lesz lételemem mások kihasználása. Soha nem voltam vásárolgatós típus, tehát nem robban ki a szekrényemből a rengeteg ruha. Magamhoz mérten próbálok csinosan öltözködni, ami lássuk be ilyen testalkattal nem is olyan egyszerű. Van tartásom,mert két kezemen meg tudom számolni hány férfival volt eddig dolgom, mert tudom, hogy senkire nem szorulok, minden amit elértem, minden amim van, magamnak köszönhetem. Okosság? Nem tartom magam butának... Naívnak igen, de butának nem.

Rengeteget gondolkodtam ezen a társkeresős dolgon. Miért kell nekem bárki is? Hogy ne érezzem a magányt, hogy legyen kinek elmesélni milyen fantasztikus dolgok történtek velem aznap, legyen kitől ugyanezt végighallgatni, tartozni valakihez... Miért vagyok magányos? A családom mindig kirekesztett. "Barátaim" addig voltak, míg először nemet nem mondtam valamire, mert nem tudtam megadni amit éppen kértek. A munkatársakat inkább hagyjuk is... Szórakozni soha nem jártam, mert nem érzem jól magam abban a közegben, mivel nem igazán fogyasztok alkoholt. Miért interneten keresem a boldogságot? Hol máshol kereshetném... A sok munka és a szórakozóhelyek kiiktatása kissé leszűkítette a lehetőségek tárházát. Miért él bennem még a remény, hogy megtalálom azt akit keresek? Él...Talán halványan, de még él bennem igen. Mert az ember társas lény. Kell a kommunikáció, egyszerűen kell. Ahogyan az érintés is. Az érzelmek... A mindennapi búskomorság, az a pár kedves ember, akivel tudok pár szót váltani hetente párszor, olyan kevés... Hatalmas üresség tátong bennem és kezd bekebelezni. 

Miért ilyen nehéz ez?